Boldog 5. Születésnapot Enikö
Közeleg a nagy nap...
1991.03.01 a nap, mely a valódi születésnapomat jelenti az ismerőseimnek. De nekem a valódi születésnap az volt, mikor két héttel később tünetmentesnek nyilvánítottak 2012. márciusában, és a könyvemben annyiszor emlegetett szakadék mögül visszakerültem az egészségesek partjára. De nem az az ember voltam aki hajdanán. Egy szellem lettem, akinek teste átlagos, a lelke viszont rengeteg tapasztalatot cipel. Visszatértem a szakadék mögül, de nem felejtem míg élek az ott szerzett emlékeimet. És ez így van jól .... !:)
Mikor tünetmentesnek nyilvánítottak, azt mondták 5 év és gyógyult leszek. Nem vártam, hogy leteljen az öt év, nem akartam múlatni az időt, úgy lopakodtam vissza az életbe mint egy macska, kit fogsága után ismét útjára engednek. Tudtam mit jelent az idő múlása, tudtam, hogy csak rajtam múlik, hogy mekkora falatot harapok ki belőle. Azt is tudtam, hogy nem okozhat csalódást az élet azzal ha elvesz, hisz az élet mindig elvesz tőlünk valamit! Csalódást csak én okozhatok magamnak, ha úgy vesz el tőlem, hogy nem használtam ki minden pillanatát addig, míg megvolt. Így elkezdtem kapaszkodni mindenkibe akit szerettem, de rá kellett jöjjek, néha többet ártok magamnak azzal ha kapaszkodok, mert nem elég ha mi szeretünk, szeretni kell minket is, különben boldogtalanok leszünk. Így hát elengedtem ami nekem ártani tudott, megtanultam elengedni. Nehéz dolog ezt elfogadni, de boldogabbak akkor lehetünk, ha nem hunyunk szemet a problémák felett, hanem felismerjük, és felállunk attól az asztaltól, amely visszahúz minket. Így barátságok is lezárultak.
Aztán dolgozni kezdtem. Kezdetben átlagos munkaerő voltam, aki megteszi amit kell, mert fizetést kap érte de semmi több, és az évek elteltével felébredt a hivatástudat bennem. A legjobb akartam lenni, fejlődni akartam. Magával sodort a siker és a hajtás. Fáradhatatlanul, kitartóan dolgozni, majd sikert elérni olyan, mikor sok próbálgatás után végre meggyullad a gyufa, és a kazánhoz tartva berobban a tűz. Így lehetett ez nálam is. Egyre jobb és jobb akartam lenni.
Kirándultam, utaztam, megvalósítottam az álmaim közül párat: repültem, úsztam a tengerben, és nyílt vízen fejest ugrottam a káprázatosan kék vízbe. De ez az egész semmit nem ért volna, ha mindezt egyedül élem meg. Mellettem volt/van a szerelem, Gábor. Mérhetetlen szerelmünk épp oly őszinte és szerelem teljes, mint akkor, mikor kiadtam a könyvet.
A nagy rohanás és futás közben megfordult velem a világ, és most, hogy közeleg az évforduló, képzeletben leülök önmagam betegágyának szélére ahhoz a lányhoz, aki voltam, és elbeszélgetek vele. Hogy mit mondanék neki?
Kedves Enikő!
Rettenetesen köszönöm neked, hogy kitartottál, igazi belevaló csaj vagy! Úgy óvtad ezt a testet, mely most éltet engem, akár egy finom ékszerdobozt. Nem engedted megfázni, és betartottál mindent amit az orvosok mondtak. Köszönöm, hogy tápláltad a reményt akkor is, mikor már mindenki elvesztette. És bár tudom, már nem is fésülködsz ( mert nem akarod, hogy kopasznak lássanak szeretteid ), nehogy kihulljon az összes hajad, ne félj, gyönyörű fog nőni minden egyes hajszálad helyett! Azt is tudnod kell, hogy végig igazad volt! Él egy fiú aki olyan pont mint Te! Aki sosem fog felnőni és imád viccelődni! Rád fog cáfolni ! Most még azt hiszed, hogy a barna szem a zsánered, de ha meglátod a gyönyörű kék szemét, eláll a szavad is! Nyisd ki a szíved, mert rettentő szerelmes leszel! Úgy fogsz hazamenni a randikról, hogy mosolyogsz és ugrálsz az úton örömödben!
Hiszed, hogy megéri a küzdelem, de én tapasztalatból erősíthetlek meg: rettentő sok boldogság vár rád!
Mindent köszönök neked, hisz a kitartásodnak hála, úgy élhetek, ahogy Te egykor megálmodtad: egészségben, boldogan. Viszont kérnék is valamit tőled! Ne felejtsd el soha, hogy miben vagy tehetséges! Ne tedd le az ecseted, fess és rajzolj, úgy, mint most! Soha ne fejtsd el ki vagy! És bármilyen nehéz is lesz kint az élet, mert küzdeni a betegséggel kemény, de az élet még keményebb, ne felejts el mosolyogni! Ne légy egy szomorú arc a sok közül! Tudd, hogy fáradozásod nem hiábavaló! A naplódból egyszer könyv lesz, és mások hasznára válik úgy, ahogy elképzelted! De te magad is el fogod olvasni évekkel később, mikor elveszettnek érzed magad! Akkor érzed majd igazán, hogy miért kellett átélned a kezeléseket! Egy szótárat fogsz írni az élethez, hogy mindenki lássa ( még Te magad is) , hogy milyen nagy kincs az egészség és az élet, még akkor is, ha sokszor bosszantó dolgok történnek velünk!
Nemsokára 5 éves leszek, hála neked! Búcsúzik hát tőled önmagad a jövőből!
Ölellek, és szeretlek! Sok puszi:
Enikő
Furcsa dolog mikor az ember elgondolkozik egy olyan beszélgetésen, melyben háláját fejezi ki múltbéli önmagának.
A betegségem után rengeteg beteg embert ismertem meg. Egytől egyig remek embereket, akik leküzdötték azóta már betegségüket. A történetem éltette őket is, hogy talán az ő tündérmeséjük is lehet, és ez így is lett. Örömmel mentem el meglátogatni őket, mert minden gondolatukat át tudtam érezni, és ha össze is szorult a szívem sokszor, tudtam, hogy nekik ez mennyire sokat jelent! Nem bántam meg, hogy megírtam a könyvet, olvasóimtól rengeteg visszajelzést kaptam már, és ez hatalmas örömmel töltött el. Köszönöm nekik ezúton is!
Így emlékszem vissza az elmúlt öt esztendőre, és várom a születésnapomat, idén kivételesen nagyon! Kérni továbbra sem kérek az égtől hosszú életet, de ha megadja azt nagyon megköszönöm! Bizakodom nagyon... :)
Boldog 5. Születésnapot Enikő!
Köszönök mindent!